5.장

Nem tudtam, hogy hova megyek; csak vitt a lábam amerre, amerre láttam. Egyenesen előre.
Éjszaka,  23:49 perc volt. Szöul utcái ilyenkor kevésbé biztonságosak, sőt… Aki külföldi, és azt hiszi, hogy egy fantasztikusan biztonságos csodaváros ez, nagyon téved. Rengetegszer hallani, hogy valakit megkéselnek a sikátorokban, és a többi. Nagyon ijesztő tud lenni egy-két egyed, akik elsétálnak az ember mellett. Reszketve pillant ránk, táskásak a szemeik, testük előre görnyed. Borostás, ápolatlan arcuk van, a hajuk zsíros, szakadt a ballonkabátjuk, kezüket nem veszik ki a zsebükből, és folyamatosan csak téged néznek… Ilyenkor menekülni tudnál, igaz?

Gyorsan elsétáltam a Bang laktól, amilyen messzire csak tudtam. Az ablakot tárva-nyitva hagytam, és kinyitottam a kulcszárt is, szóval reggel nem találnak meg a szobámban… Én nem akartam megbántani Yonggukot, nem akartam, hogy ez legyen belőle. Elborult az agya, én feszegettem az idegeit. Mi jogom van ahhoz, hogy számon kérjem..? Szörnyeteg vagyok.
A belváros, mint mondtam, nem biztonságos ilyenkor. A legtöbb bolt zárva van, az éjjel-nappalik ilyenkor üresek. Valamiért mindig furcsállom az esti sötétségbe meredő, mesterséges fényt. A villanykörték zúgását. Ijesztő, és abszurd.

Sétáltam, gyorsan. A járdát néztem, és azon kattogott az agyam, hogy minél hamarabb eljussak a sportpályára. Fáztam, éhes voltam, féltem. Nem vittem magammal kabátot, ezért csak egy pulóver, és rövidnadrág volt rajtam, keresztbe rajtam pedig az oldaltáskám, amiben a cuccaim voltak.
A járdán a koszos, harmatgyenge tócsák csillogtak az utcalámpák fekete, narancssárga és kék színkeverékében. Néhol, az épületek sarkaiban meg-megbújt a kosz, és néhány kóbor állat is elrohant előttem. A sikátorba nézve fekete macska a hátát borzolva fújt rám, néha megmozdult egy kuka. Mondhatom, valóban ijesztő ilyenkor Szöul, pedig imádok itt élni.
Hosszú sétám alatt az egyik leghíresebb Entertainment előtt baktattam el. Ez volt a TS Entertainment. Valamiért nekem különbözött az SM-től, a YG-től, a Cube-tól … Nekem ez az Entertainment olyan volt, mintha egy családi fészek lenne. Nem vesz részt az SM és YG között kialakuló „Melyik idol néz ki jobban?” viták között. A TS egy Család.
Miután hosszan elmélkedtem a TS-ről, és a lábaimat már nem éreztem, hamar odaértem a sportpályához. Azonban, megfigyeltem valamit, és megbújtam a bokrok mögött. Óvatosan leguggoltam.
Két férfi jött ki a sportpálya ajtajából, és kocsiba szálltak. Aktatáskás férfiak voltak, szmokingban, és a többi. Lassan elhajtottak, én pedig átfutottam a pályához. Lenyomtam a kilincset; Nyitva volt.
Óvatosan bementem és becsuktam az ajtót. Feloltottam a folyosó lámpáját, azonban sehol senki. Lekapcsoltam a lámpát, és halkan osontam a folyosón, a telefonommal pedig megvilágítottam a folyosót. A pálya öltözői, és maga az egész épület teljesen üres volt. Az edző irodájához értem. Le akartam nyomni a kilincset, azonban zárva volt. Az ajtóra ki volt függesztve az időpont.
- Hétfőn foci, kedden tenisz, szerdán foci, csütörtökön röplabda, pénteken… Kosárlabda. – suttogtam, a végén pedig megdöbbentem. A kosarat mostantól itt fogják gyakorolni Yonggukék.
Mialatt a szürke árnyalatban olvastam a sportágakat, sóhajtottam kicsit, de hirtelen csöndbe lettem. Mivel a falak vékonyak voltak, kocsi parkolást lehetett hallani, majd kinyitódott a zár, és férfibeszélgetés ütötte meg a fülemet. Kétségbeesetten néztem körbe, majd a sarokban meglapuló takarítógép mögé másztam, és nagyon halkan megbújtam. Hála Istennek, semmim se látszott ki. A fények felkapcsolódtak, és a két férfi ismét beszélgetni kezdett.
- Jó bevételünk lesz belőle. Akkor, Kang edző? Mit mond? Felajánlja a fiatal fiút? – kérdezte egy mély, rekedtes, száraz hang. Megálltak a tisztítógép előtt, a szívem pedig a torkomban dobogott. A szám elé kaptam a kezemet.
- Nos, igaza van, kedves Ahn edző. Értékelem, hogy Los Angelesből iderepült, de sajnos ehhez a sportoló cseréhez több megbeszélés kell. Tudja, Yongguk még is a kedvenc sportolóm… - mondta pici félmosollyal Kang edző. A szemem elkerekedett, a szívem megállt. Yonggukot el akarják vinni Los Angelesbe..?
- Tudja, Yongguknál van egy jobb kosaras. – mondta az idegen férfi.
- Akár jobb, akár nem.. Nem váltom Yonggukot Daehyunra. – fejezte ki talpon maradását Kang edző, majd elvonultak az irodába. Én a tisztítógép mögött ültem, döbbenten.
Kimásztam a tisztítógép mögül, és az irodához mentem hallgatózni. Majd hirtelen kinyílt az ajtó, én pedig a reflexeimnek köszönhetően elbújtam az irodaajtó mögött. Azonban Kang edző észrevett engem, szemei tágra nyíltak. Hadonásztam, és könyörgő pózban csitítgattam. Ekkor megfogta az idegen férfi vállát, és kivezette. Elbúcsúzott tőle, majd mikor kiengedte az ajtón, becsukta az ajtót. Hatalmas, erős hátán feszült a szmoking, majd megfordult, és elindult felém. Megragadta a karomat, és az alkarját a nyakamhoz nyomta, így felnyomott engem a falnak. A karjához kaptam, levegőt nehezen vettem.
- Mit keresel te itt?! Mindent hallottál?! – üvöltözött az arcomba, én pedig az alkarját szorítottam. Levegőért kapkodtam.
- U..Uram.. – köhögtem, reszketett a hangom. Ekkor elengedett, én pedig az oxigénhiánytól a földre rogytam, és mint az őrült, kapkodtam a levegőt. Kang edző fel-alá járkált az idegtől.
- Mit keresel itt, mondd? Yongguk apja küldött, hogy nyomozz le, vagy mi? Mit hallottál? – emelte fel ismét a hangját.
- Csak annyit, hogy Daehyun jobb mint Yongguk. – köhögtem, és végre sikerült egy korrekt mondatot kimondanom. Kang edző hosszas járkálás után megnyugodott, majd leguggolt elém.
- Ya. – megfogta az arcomat, és maga felé fordított. Féltem tőle, mindig is. De most gyenge voltam … Nem tudtam ellenállni. A mai este kétszer is porba taposták a női büszkeségemet.
- Miért vagy itt? – kérdezte, én pedig sóhajtottam. Fejemet elrántottam.
- Yonggukkal összevesztem, és eljöttem… Kérem, hadd maradjak a mai éjszakára! – szóltam halkan, de könyörgő módon. Kang edző végigmért.
- Ne hunyászkodj meg. Az élet többé nem fogja ezt elnézni. Nem nézik, ha meghunyászkodsz … De rendben, itt maradhatsz estére. Viszont lenne egy kérésem. – mondta az edző.
- Mi az? – kérdeztem.
- Ne mondd el Yongguknak azokat, amiket hallottál. Ne avatkozz bele. Ne. – mondta. Én lassan bólintottam, majd felálltam. Kang edzővel kezet fogtam, majd ő elment, én pedig a tisztítógép mögül kivettem a cuccomat, és a szertárba indultam. Magamra csuktam az ajtót, és feloltottam a szertár kicsiny lámpáját. Két matracot egymásra raktam, a táskámból pedig kivettem a pokrócot, és egy kispárnát. Kicsi fészket csináltam a sarokba, a meleg radiátorhoz. Egy üveg ásványvizet is kivettem, majd melegen betakaróztam, hátamat a radiátornak nyomtam. Lekapcsoltam a villanyt, és próbáltam nyugovóra térni. Azonban ez nehezen ment.
Mikor félig elaludtam, a telefonom rezegni kezdett, mint egy őrült. Felemeltem, és a szememet bántó fénybe néztem. Yongguk hívott. Letettem a telefont magam mellé, és hagytam, hogy letegye, végül sikerült elaludnom.
Reggel, mikor felébredtem, berontott valaki a szertárba. Felriadtam, a takarót magamra húztam.
- Jieun! – üvöltött valaki. Nem láttam semmit a kómaságtól. Elkapta az illető az alkaromat, és erősen megrántott. Szemem tágra nyílt, és az illetőre néztem. Yongguk volt az.
- Hol voltál?! Mondd meg! Miért jöttél ide? Miért tűntél el? Anya halálra aggódta magát, szinte majdnem sírógörcsöt kapott, mikor senkit se talált a szobádba, és még egy kurva üzenetet se hagytál! Normális vagy?! Eszednél vagy?! Egy ilyen helyre jössz?! – üvöltött, szó szerint. Az ajtónak Kang edző dőlt, én pedig könnyes szemmel figyeltem Yonggukot. Erősen kirántottam a kezemet a kezéből, és a pokrócra néztem.
- Menjen ki. – szólt Yongguk hátra, Kang edző pedig kiment, és becsukta a szertár ajtót. A fiú leült a hideg kőre, és szótlanul nézett engem. Odanyúlt az arcomhoz, és az állam alá téve kezét, maga felé fordította az arcomat.
- Miért ide jöttél..? Ide, erre a koszos helyre..? – kérdezte. Én rámeredtem.
- Szerinted azok után, hogy este megrángattál, még a szemedbe tudnék nézni..? – kérdeztem halkan, suttogva. Yongguk sóhajtott, és lenézett.
- Nekem kéne ezt tennem, nem neked .. Sajnálom. – mondta halkan, én pedig semmit se szóltam. Ismét lenéztem, fejemet óvatosan elhúztam. Majd felfigyeltem, hogy a vállamhoz akar nyúlni. Reflexszerűen elrántottam a vállamat, de ő gyengéden magához húzta a karomat, és a pulcsim cipzárját lehúzta. Nem fogtam fel, hogy mit akar csinálni.
Lehúzta a cipzárt, és kibújtatta a vállamat a pulcsi ujjából. Kék és zöld véraláfutás jelezte a kéznyomát. Ó csalódottan nézte a karomat, majd kicsit elhúzódott tőlem.
- Szörnyeteg vagyok … - mondogatta magában. Én közben visszahúztam a pulcsit, és rápillantottam. Komolyan úgy nézett, mint egy kiskutya, akit megvert a gazdája …
- Tényleg sajnálom.. Jieun .. Én nem emeltem kezet lányra.. Soha.. – mondogatta, majd rám nézett.
- Akkor én nem számítok lánynak, igaz? – kérdeztem halkan. Ő a hajába túrt, és tehetetlenül nézett vissza rám.
- Kérlek, gyere vissza. – mondta halkan.