7. 장

Miután Daehyun elment a házból, Hyosunggal beszélgettem. Nos, igen. Volt köztük ágytorna.
Hyosung teljesen szerelmes ebbe a fiúba, a fiú pedig hasonló érzéseket táplál iránta.
Ki gondolta volna?

Az elkövetkezendő héten, szerdán már végig jártam iskolába. Az órák után éppen a szekrényemhez indultam, mikor a sarokba fordulva lefejeltem valaki mellkasát. Felnéztem, és Yongguk volt az.
- Miért nem válaszolsz az üzeneteimre? – kérdezte, és félre húzott. Elrántottam a karomat.
- Mivan? Nem mersz mutatkozni velem? – kérdeztem, ő pedig sóhajtott. El akartam mellette menni, de elém állt.
- Kérdeztem valamit. – említette, én pedig makacsul néztem fel rá.
- Azért nem válaszolok az üzenetedre, mert nem hagyom, hogy porba tipord a büszkeségemet. Nincs szükségem a segítségedre. Hálás vagyok érte, de nincs erre szükségem.  A legkevésbé sincs. Ma megyek a cuccaimért, neked pedig jó kosarazást. – vágtam neki vissza.
- Nem kosarazok többé. – mondta. Én megálltam, és ránéztem.
- Tessék..?
-  Kiderült, hogy Kang edző el akar engem küldeni Los Angelesbe, és pénzt bezsebelni rajtam. A helyemre pedig Daehyun kerülne. Én pedig kiléptem. Nem fog rajtam élősködni. – mondta. Szemem elkerekedett, és kivert a víz. Egyetlen egy ember tudta ezt … Mégpedig Hyosung.
Hirtelen elöntött a harag és az indulat, és keresni kezdtem Hyosungot a suliban. Órák után általában az udvaron van, szóval kifutottam az udvarra. Háttal ült nekem a padon a barátnőivel, és odamentem. Azonban megtorpantam, és az oszlop mögé bújtam. Beszélgettek.
- .. Az még hagyján, hogy befészkelte magát hozzánk, a pasimra úgy nézett, mint egy kiéhezett kutya! Ha ráteszi a kezét, biztos hogy leköpöm … Ráadásul még ez a Kang edzős ügy! – morogta a barátnőinek, én pedig nem hittem a fülemnek. Pont kicsöngettek az órákról, és jöttek az udvarra a diákok. Egy srác fellökött, és Hyosungék elé estem. Hyosung felpattant, és felsegített.
- Jól vagy?! Istenem … - úgy tett, mintha szeretne és törődne velem. Kirántottam a kezemet.
- Hyosung! Mit képzelsz, ki vagy te itt?! – üvöltöztem vele. Az egész suli ránk nézett, és körénk gyűltek.
- Mi a baj..? – kérdezte halkan. Bennem felgyülemlett a méreg, a harag. Ökölbe szorítottam a kezemet.
- Hallottam mindent … Ne tegyél úgy, mintha 16 éve ismernél! Komolyan, Hyosung. Ennyit számítok neked? Hogy ezeknek az utolsó kis nyafka ribancoknak kibeszélj? Kibeszéld azt, aki mindig meghallgatott téged, és elmondhattál neki mindent?! Ennyit kértem tőled, Hyosung! Ennyit, hogy ne mondd el senkinek se ezeket a titkokat! Ennyit számítok neked?! Most én is terjesszem szét a titkaidat? – üvöltöttem le. A lányok és fiúk körülöttünk sutyorogtak, és Hyosungról beszéltek. Elég nagy megalázás ez neki.
- Jieun, én nem úgy értettem … -mondta, próbált mentegetőzni.
- Nem érdekel, Hyosung! Pont belőled nem néztem ki… - mondtam, és megremegett a hangom. A hirtelen adrenalin lökettől reszketni kezdtem.
- Mit szégyellsz azon, hogy lefeküdtél Yonggukkal? – szólt be nekem a Hyosung mellett ülő lány. Megdöbbentem.
- Én?! Yonggukkal? – ekkor Hyosungra néztem, és hirtelen lekevertem neki egy tenyeres pofont. Oldalt maradt az arca, én pedig bosszúsan néztem. Mindenki körülöttünk megdöbbent arcot vágott.
- Soha többé ne keress … Hánynom kell tőled. – mondtam, én pedig átvágtam a tömegen, majdnem fellökve mindenkit. Yonggukot is beleértve.
Ekkor tapsolni kezdett mögöttem az a tömeg. Engem tapsoltak meg, Hyosungot pedig pofán röhögték. Hirtelen elsiettem az iskolából, azonban csörgött a telefonom. Megálltam, és felvettem.
- Igen? – szóltam bele.
- Kang edző vagyok, gyere az irodámba. – mondta Kang edző, én pedig siettem az irodájába. Tudtam, hogy mi várt engem. Féltem, reszkettem.
Amint beléptem a folyosón, lassú tempóra váltottam, hogy még véletlenül se siessek a saját vesztembe. Bekopogtam, és bementem. Kang edző rám nézett, és rámutatott az asztal előtti fotelra. Én leültem, és magam mellé tettem a táskámat.
- A mai napon Bang Yongguk beadta a kilépési papírját. 2013. április 24-től kezdve nem tartozik többé a kosárlabda csapatba. Okot is adott rá. Ez tudod mit jelent? – kérdezte, miközben az öreges férfi egy teniszlabdát dobált egyik kezéből a másikba.
- Azt, hogy megtudta…. – mondtam halkan. Majd a labdát hirtelen az asztalra csapta.
- Igen. És te elmondtad neki. Elmondtad neki azt, hogy Los Angelesbe kellett volna költöznie, a helyére pedig Jung Daehyunt tettük volna. Yonggukkon természetesen hatalmas összegeket zsebelt volna be az iskola, és ezt te persze romba döntötted! – üvöltött rám az edző.



- Uram, kérem.. ! Én Hyo… - de félbe vágott. Felállt, és jobb lábával felrúgta az irodaasztalt, én pedig az ijedtségtől felugrottam. Idegesen meredt rám, kopasz fején kidülledtek az erek. Elpattant nála a húr. Én hirtelen az ajtó felé akartam futni, de a csuklómnál fogva visszarántott, és az alkarjánál fogva felnyomott engem az ajtóra. Bezárta közben az ajtót, és az arcomba üvöltött, köpködve.
- Miattad kilépett az iskola kosárlabda sztárja, te büdös kis ribanc! – üvöltözött, és jobb kezével az arcomat ütlegelte. Az üvegajtó berepedt, a halántékom pedig felszakadt, így a vérem is bőven díszítette az ajtót …

… Nem emlékeztem semmire. Mikor kinyitottam a szememet, egy nyirkos, rideg és koszos sikátorban találtam magamat, este tájt. A fejem iszonyatosan fájt, a számban a vérem alvadt ízét éreztem.
Óvatosan körbenéztem. Már estefelé járt az idő, azonban a lábam borzalmasan remegett, reszketett. Semmit se éreztem deréktól lefelé.
Lepillantottam, és elkapott a sírógörcs. A szoknyám szét volt tépve, a fehérneműm darabokra volt tépve, vérben áztatva. A lábaim reszkettek, a combomon véraláfutások és karcolások ezrei mutatkoztak. A belső combomon volt a legtöbb heg és véraláfutás, és az intim részem pedig teljesen véres volt. A nedves, koszos betontalaj vízével keveredett a vérem.
Kang edző megerőszakolt engem …
Azonban valaki mellém lépett, és megfogta a vállamat. Én összerezzentem, és felpillantottam. Daehyun volt az, egy ismerős arc. Mikor megláttam, a megkönnyebbüléstől és a félelemtől hisztériás sírógörcsöt kaptam.

Ő a térdhajlatom alá tette a kezét, és a hátamat támasztva felemelt engem, majd a kocsijába ültetett. Kedves, nyugtató szavakat suttogott nekem. Mikor betett a kocsiba, elaludtam, így minden fájdalom megszűnt.
Mikor felébredtem, egy csöndes, nyugodt és egzotikus házban találtam magamat. Egy kényelmes kanapén feküdtem, rajtam paplan volt, alattam pedig egy rongyos lepedő, hogy ne legyen véres a kanapé. Körbepillantottam, aztán Daehyun tűnt elő hófehér ruhában. Hófehér pamut pulcsi, és hófehér farmernadrág. Leguggolt a kanapé mellé.
- Jól vagy? Adtam neked fájdalomcsillapítót. – mondta Daehyun, a szemem pedig könnybe lábadt. Semmit se mondtam neki, csak arra koncentráltam, hogy elvették az ártatlanságomat. Egy undorító, férges, gusztustalan vénember.
- Gyere. – belém karolt, és felsegített. Felvitt az emeletre, és egy ajtó elé értünk. Kinyitotta.
Az emeleten lévő fürdőszobába vitt engem. A kádban meleg víz volt, és a wc-n pedig három törülköző.
- Mássz a vízbe. – mondta, majd becsukta utánam az ajtót. Én tettem azt, amit mondtam. Levettem magamról a felsőt és a melltartót. A szoknyát nehezen szedtem le magamról. A lábemelés és a hajlás iszonyatosan nehezen ment, így a kádba lépés is roppant nehéz volt.
Mikor sikerült beleülnöm a kádba, akkor csípett minden nyílt sebem, és belül is fájt. Ekkor bejött Daehyun. Feltűrte a pulcsiujját, és letérdelt a kád mellé. A zuhanyrózsát kinyitotta, és a hátamra irányította. Óvatosan csinálta, én pedig átöleltem szorosan a lábamat, hogy semmit se lásson meg a mellkasig érő vízben és habban. Szótlanul térdelt mellettem. Mintha együttérzést mutatott volna.
Megmosdatta óvatosan a hátamat, majd megmosta a hajamat. Maga felé fordította az arcomat, és óvatosan megmosta, az alvadt vért lekapargatta az ujjával. Iszonyatosan fájt, de túléltem.
Majd a karomat is megmosdatta, és a lábamat is. Az intim területeket rám hagyta, ekkor pedig a ruháimat berakta a mosógépbe. Ennyi időm volt megmosni magamat.
- Szállj ki. – mondta, majd maga elé nyitotta a törülközőt, hogy mikor kiszállok, ne lásson semmit. Kellemetlen helyzet volt, de még is udvarias. Becsavart a nagy törülközőbe, és a hajamat is becsavarta. Levitt az emeletre, és leültetett a nappaliba. Az órára pillantottam. Este 10 óra volt, én pedig délután 4 órakor voltam az edzőnél.
Daehyun visszajött egy tálcával. A tálcán két csésze volt, egy kávétartó, tej és kockacukor. Csinált kettőnknek kávét, és az alkarján lógó rózsaszín ruhát odaadta nekem.
- Ezt vedd fel. – odaadta nekem, én pedig óvatosan felálltam. Szó nélkül visszamentem az emeletre a fürdőben, és felöltöztem, a hajamat pedig megszárítottam.
Lesétáltam a lépcsőn, és leültem a kanapéra. A kanapéval szemben volt egy másik kanapé, és e között a dohányzóasztal. Daehyun elém rakta a kávét.
- Köszönöm… - mondtam neki nagyon halkan, rekedt hangon. Nem szólt semmit, csak csöndben itta a kávéját. Én nem nyúltam hozzá, nem tudtam hozzányúlni a mocskos kezeimmel…