6. 장

Nem válaszoltam neki, és emiatt ő se szólt hozzám. Csak ültünk ketten a szertárban, mint két idióta. Én megmakacsoltam magamat … Illetve, nem is lenne hozzá jogom.
Néha lopva rápillantottam. Valóban bánta, hogy megszorongatta a karomat, és mintha egy könnycseppet véltem volna felfedezni a szemében. Sóhajtott egyet, majd kísérteties pillantással rám meredt.

-  Anyáéknak azt fogom  mondani, hogy nem jössz vissza. Nem fogok neked könyörögni. – felállt, majd megtörölte a szemét, és az ajtóhoz ment. Kinyitotta, és kiment, ám Kang edző megállította.
- Ácsi, Yongguk, ez nem így megy! Itt fog dögleni ingyen és bérmentve a szertárban? – kérdezte Kang edző, felháborodott hangon.
- Akkor dobd ki. – mondta unott hangon Yongguk. Nekem tágra nyíltak a szemeim. El se hittem azt, amit mondott …
- Ma gyere a cuccaidért. – nézett vissza rám Yongguk, és zsebre dugott kézzel tovább ment. Kang edző is rám nézett, majd intett a kezével, hogy takarodjak, és mind a ketten ott hagytak.
Én ott ültem egyedül a matracon, majd felálltam, és potyogó könnyekkel pakoltam el a cuccaimat. Sóhajtottam picit, majd elmentem. Mielőtt kinyitottam volna az ajtót, Kang edző szólt utánam.
- Nem mondod el Yongguknak a tegnapit, értve? Mert nagyon rossz vége lesz. – nézett rám, én pedig szótlanul bólintottam.
Jártam Szöul utcáit egyedül. Szombat reggel nagyobb nyüzsgés van, mint egész héten, így nagyon sok rohanó emberbe botlottam bele, és nagyon kellemetlenül éreztem magamat emiatt.
A Gangnam negyed közelében egy kisebb kúria előtt sétáltam el. Ez volt a Jeon kúria, tehát Hyosung itt lakott. Megálltam, és néztem a kaput. Nem gondoltam volna, hogy élni fogok a lehetőséggel, amit Hyosung felajánlott…
… Megnyomta a kapucsengőt, és egy rekedtes férfi hang üdvözölt.
- Üdvözlöm eme csodálatos reggelen, a Jeon kúriánál. Mi szél hozta erre? – kérdezte udvariasan. Ez a férfi nem más, mint Son komornyik.
- Jónapot … Song Jieun vagyok. Hyosung otthon van? – szóltam félénken a kaputelefonba, a férfi pedig felkuncogott.
- Kinyitom magának a kaput, fáradjon beljebb. – mondta, és letette a telefont. A házban megnyomott egy gombot, és a kapu automatikus vezérléssel kinyílt előttem. Végigsétáltam az íves bejáraton. Az udvar hatalmas volt. Hatalmas félkört írt le a kő, a pázsit pedig frissen le volt vágva. A félkör közepén, a pázsiton pedig egy nagy szökőkút csobogott. Amint felsétáltam a garázs mellett, és a márványlépcsőkön, kettőt kopogtattam, és Son komornyik mélyen meghajolva beengedett. Se szó, se beszéd, felsétáltam az emeletre. A lépcsővel  közvetlenül szembe volt Hyosung szobája. Én lassan benyitottam. Hyosung a nagy, puha ágyán hasalva laptopozott. Felnézett rám, és vigyorogva kiugrott az ágyból. Rám vetette magát, és szétölelgetett. Nem válaszoltam az ölelésére. Rám nézett, az én szemem pedig könnybe lábadt. Mindent elmeséltem neki, szóról szóra.

- Jieun … Miért hagyod magadat? Miért? Jó neked, ha porba tiporják a női büszkeségedet? Istenem … Ha meglátom Yonggukot a suliba, esküszöm hogy felképelem. – mondta morcosan a lány, én pedig a vállára tettem a kezemet.
- Könyörgöm, ne szólj neki… Kérlek. – kérleltem. Ő sóhajtva megsimogatta az arcomat.
- Fürödj le, rendben? Készítek elő ruhát, és hozatok neked reggelit. Itt maradhatsz addig, ameddig szeretnél. Tudod, hogy anyáék nagyon szívesen látnak téged. – mosolygott, én pedig lassan bólintottam. Kaptam két törülközőt, és Hyosung fürdőszobájába mentem. Magamra zártam az ajtót, és sóhajtottam kicsit. 

Az ajtónak dőltem háttal, a mosdókagyló a hatalmas tükörrel pont az ajtóval volt szembe. Magamat néztem. Valóban ramatyul néztem ki. Az arcom koszos volt, a hajam tiszta kóc.
Odasétáltam a tükör elé, és kibontottam a hajamat. Nagyjából megigazítottam, majd kinyitottam a fürdőkád csapját. Levetkőztem, és lassan beleültem a meleg, gőzölgő vízbe. Nyakig elmerültem a vízbe. Annyira jól esett ez a fürdő, hogy bizsergett tőle minden porcikám.
A plafont néztem. Elgondolkoztam, hogy tényleg egy nyomorult vagyok, aki más otthonában húzza meg magát. Lesül a pofámról a bőr…
Fél óra elteltével megfürödtem, és hajat is mostam. Megtörülköztem, a hajamat belecsavartam a törülközőbe. Hyosung kopogtatott, én pedig kinyitottam neki az ajtót. Beadott nekem egy hófehér, nyári ruhát, aminek spagetti pántja volt, és a szoknyarésze pedig fodros. Kisétáltam, és leültem Hyosung mellé az ágyra.
- Hyosung … Annyira pofátlannak érzem magamat. – mondtam halkan. Ő rám pillantott.
- Ugyan miért? – kérdezte.
- Nem tudok a saját talpamra állni, nem tudok mit kezdeni magammal. Ez már a második ember, akinek az otthonába vackoltam be magamat .. Nem tudom, hogy hogyan fogom ezt visszaadni neked. – mondtam. Hyosung mellém ült, és átölelte a vállamat.
- Ugyan már, miért mondasz ilyeneket? Tudod, hogy mindig is számíthattál rám, és apáék is nagyon szívesen látnak. – nos, amit mondott, valóban igaz.
Hyosung és én valójában unokatestvérek vagyunk. Nagyon, nagyon jóba voltak anyáékkal, mert anya és Hyosung apja testvérek voltak, és emiatt nagyon jó viszonyt ápolt a két család.

Telt az idő. Én nem voltam egy hetet az iskolában, és Hyosungnál érdeklődni kezdett Yongguk. Persze Hyosung nem mondott semmit.
Azonban ez a lány nem jött haza pénteken. Vártam rá, vártam rá, de nem jött haza. Emellett pedig elmentek másfél hónapra nyaralni Hyosung szülei, szóval egyedül voltam náluk. Otthon, teljesen egyedül ebben a hatalmas kúriában. Még Son komornyik is elment otthonról hétvégére.
Hyosung laptopján mentem fel az internetre, közben nassoltam. Csörögni kezdett a telefonom. Yongguk volt az. Felvettem, de nem szóltam bele a telefonba.
- Ya. – szólt a szokásos, bunkó, dörmögő hangján. Várt, majd beleszólt sóhajtva a telefonba.
- Hol az Istenbe vagy? Anya aggódik érted .. Úgy kezel téged, mintha a lánya lennél. Ez idegesít. Mellesleg nem jöttél a cuccaidért, és a szobádban porosodik. Iskolába se jöttél. Miért? Ki fognak téged rúgni, ha még egy hetet késel. – mondta, én pedig kikapcsoltam a telefont. Ekkor viszont ajtócsapódást hallottam.
Megdöbbentem. Kimentem halkan az emeletre, és lepillantottam. Hyosung egy sráccal csókolózva jött be, szinte majd széttépték egymást. Egy pillanatra Hyosung felpillantott az emeletre.

- Ah, Jieun … - szólt halkan, és zavartan kuncogott. A srác is lassan felnézett rám. Megvakarta a tarkóját. Életemben nem láttam a suliban. Hol kaparhatta össze?
- Omo … Sajnálom. – mondtam halkan. Hyosung kuncogott kicsit.
- Gyere le. – mondta. Én teljesítettem a kérését, és lementem az emeletre. A srác sármos, jóképű volt. Ízlésesen öltözött. Mint egy udvarias, elegáns úrfi.
- Song Jieun vagyok, örvendek. – mosolyogtam picit a srácra, aki bólintott.
- Ne lepődj meg Jieun, ő magántanuló. A suliba is csak edzeni jár. – mondta, én pedig zavartan bólintottam kicsit.
- Ő itt Jung Daehyun. – mondta. Ez a név nagyon ismerős volt nekem… Ja, igen! Ő volt az a srác, akiről Kang edző magyarázott a másik edzőnek.

- Nos, azt hiszem mi felmegyünk. – nézett kettőnkre Hyosung, majd kézen fogta a fiút, és felmentek. Én lent maradtam egyedül a nappaliban …