Daehyun elvette az első csókomat. Izzadni kezdtem, a hideg
rázott, a testem melegebb volt a szokásos 36 C°-nál.
Azonban a mosdókagylón csörögni kezdett a telefonom. Egy pillanatra, mintha megtört volna ez a láz. Daehyun szeme kipattant, majd óvatosan eltávolodott tőlem. A mosdókagyló felé pillantott, és én is. Észrevettem, hogy ki hív. Ki akartam ugrani a kádból, de rájöttem, hogy meztelen vagyok. Helyettem Daehyun vette fel a telefont.
- Igen? Igen, Daehyun vagyok. Jieun? Itt van nálam. Ez miért fontos? – én reszketve sóhajtottam. Ebből probléma lesz. Hatalmas probléma.
Miközben ezen agyaltam, Daehyun már le is tette a telefont, és csöndben kiment. Én aggódva néztem utána, de inkább kizártam magam körül a világot, és elbóbiskoltam a kádban. Azonban ez csak egy negyedórás bóbiskolás volt. Kiszálltam, megtörülköztem, és felöltöztem.
Lebaktattam a lépcsőn Daehyunt keresve. Éppen bejött a lakásba. Levette a cipőjét, és a kabátját gondosan a ruhaakasztóra tette. Én felültem a kanapé háttámlájára, és vártam, hogy megszólaljon. Azonban hiába. Csöndben elsétált mellettem. Teljesen Yongguk viselkedése volt.
- Mit akart Yongguk? – kérdeztem. Ő a konyhába ment szótlanul, én pedig követtem őt mint egy pincsi. Az ajtófélfának támaszkodva összefontam a karomat, és néztem, amit csinál. Éppen egy bögrébe töltött magának kávét, két cukrot tett bele, és tejszínt. Kevergette, közben kinyitotta az ablakot.
- Mit akart tőled? – kérdeztem ismét, de most merevebben. Ő a konyhapultnak támasztotta a csípőjét, és belekortyolt a kávéba. Rám nézett.
- Holnap suli, és beszélni akar veled meg velem. Nem tudta, hogy nálam vagy.
Némi furcsaságot véltem felfedezni a hangjában. – mondta közömbösen.
- Miféle furcsaságot? – kérdeztem.
- Mintha elkapná a düh, de visszafogná magát. Amolyan erőltetett hanglejtés. – mondta. Én sóhajtottam egy picit. A lábfejemet néztem. Bele se mertem gondolni, hogy mi lesz ebből …
Én kimentem a konyhából, és leültem a kanapéra. Azaz leszédültem a kanapéra. Ismét rosszul lettem. Hirtelen összefolyt minden előttem, és az a furcsa íz töményen összegyűlt a számban. Rohanni kezdtem a fürdőbe, mert tudtam, hogy ezt már nem tudom visszatartani. Ki is jött. Ez gyomorsav volt, mert semmit se ettem ma.
Térdeltem a wc előtt, és ismét elmerengtem. Próbáltam magamhoz kapni, próbáltam fókuszálni a szememmel. Ha elengedem a wc-t, biztos hogy térdelve is lefejelem a falat, oldalra dőlve.
Kiesett minden az emlékezetemből, semmire se emlékeztem. Daehyun hátsimogatása zökkentett ki mindenből.
- Minden rendben van? – kérdezte az eddig nem hallott, gondoskodó hangján. Én könnyes szemmel néztem rá, majd lehúztam a wc-t.
- Ettél ma? – kérdezte. Én nemlegesen ráztam a fejemet, ő pedig sóhajtva leült mellém.
- Akkor ezért voltál sápadt, mikor hazajöttem … Mondd csak, reggel hánytál? – kérdezte. Letablózott. Daehyun mindig olyan könnyen kitalálja a történteket … Az arcomból levette, hogy tényleg sikerült reggel rókáznom. A homlokomra tette a kezét, és sóhajtott. Felhúzott a földről, és hirtelen az alhasamra szorította a kezét. Én megijedtem, és hátrébb léptem.
- Ne aggódj, nem bántalak … - mondta. Beleakart kezdeni a mondandójába, de inkább elharapta. Nem akartam őt zaklatni. Azt akartam, hogy hagyjanak békén, de ő nem akadt le a témáról.
- Elviszlek valahova. – mondta, viszont nem tudtam ellenkezni. Ő a kocsiba pakolt, és elmentünk valahova. Egy orvosi intézmény előtt álltunk meg, ő pedig bevitt. Megcsapta az orromat a steril fertőtlenítő szag. Szúrta a hátamat a sok beteg nézése. Frusztrált a zöld, nyugtalanító falszín.
Daehyun leültetett a recepcióval szemben. Nem értettem, hogy miért hozott ide. A székek 6 sorban voltak, minden sorban 8 darab hófehér szék volt. A recepció közvetlen a bejárat bal oldalán volt található. Nézelődtem. Modern volt ez a kórház, mindenhol udvarias ápolónők, és csöndes betegek. Viszont Daehyun viselkedése aggasztott. A recepciónál ügyködött, majd hátra fordult, és odaintett. Én odasétáltam.
- Song Jieun, igaz? – kérdezte a recepciós nő. A nő öreg volt, szemüveges, és megvetően nézett rám. Én furán bólintottam.
- Hány éves? – kérdezte. A számítógépben írogatott valamit.
- 16… - mondtam halkan. A nő csak írt. A mellkasán lévő névtáblán kivettem, hogy Kim volt a vezetékneve.
- Nőgyógyászatra akar beutalót? – kérdezte hangosan. Ekkor mindenki rám pillantott, bennem pedig megállt az ütő. Óvatosan körbepillantottam, és szembetaláltam magamat a sok, megvető és kitagadó szempárral. Szégyelltem magamat.
- Igen, nemi erőszak miatt. – mondta halkan Daehyun, és átkarolta a vállamat. Ekkor a recepciós nő arcáról lefagyott a megvetés, és bólogatva írt. A nyomtató kidobta a beutalót, pecsétet nyomott rá, aláírta, és kiadta.
- Őszintén sajnálom, drága lelkem … - mondta halkan a nő, miközben megsimogatta az alkaromat. Gusztustalan.
Daehyun a vállamnál fogva kísért fel az emeletre. Balra fordultunk, szemészet. Ismét balra fordultunk, nőgyógyászat.
Rengetegen ültek a nőgyógyászatnál. Öregebb nők, fiatal, huszon-harminc éves
kismamák. Megvető pillantást vetettek rám. Leültünk a széksor szélére, én pedig
próbáltam magamat összehúzni. El akartam tűnni onnan.
- Úgy hozol el ide, hogy nem is mondod el..? – kérdeztem nagyon halkan Daehyunt, azonban ő nyugtatólag megpaskolta a lábamat. Mindenki rám nézett. Hallottam, ahogy sutyorognak: „Mit keres itt ez a kislány?”, „Túl könnyűvérű.”, „Szajha.”
Vártunk. Majd kijött a nővérke.
- Song Jieun. – mondta, én pedig felálltam, és amint lehetett, gyorsan bementem. Daehyun kint maradt. Egy kis szobába léptem. Jobb oldalt egy ágy, és függöny.
- Legyen szíves levenni magáról a nadrágot. A fehérneműt majd bent fogja. – mondta. Én meg voltam szeppenve, nem tudtam, hogy mit csináljak, mi fog rám várni. De azt tettem, amit kértek. Miután odaadtam a beutalót a nővérkének, levettem a farmeromat, és bementem a nagyobb szobába. A számítógépnél ülve várt rám egy öreges, sovány, kedvesen mosolygó néni.
- Üljön le a vizsgálószékre, Jieun kisasszony. – mondta, én pedig szégyenlősen leültem. A nő írogatott a számítógépbe, majd felém fordult.
- A nevem Lee doktornő. Mi a panasza egy 16 éves lánynak? – kérdezte. Nekem mindent meg kellett mondanom.
- Egy hete volt, hogy erőszakosan vették el a szüzességemet, tehát megerőszakoltak … Igazándiból az egyik barátom hozott el ide, mert ma kétszer is hánytam, sápadt vagyok, remegek, és már három napja meg kellett volna jönnie a menstruációmnak. – mondtam nagyon halkan. Az orvos nem szólt semmit, hanem felállt, és felvett egy gumikesztyűt.
- Ez lesz az első nőgyógyászati vizsgálata, igaz? Semmi gond nincsen ezzel, már ideje lenne egy szokásos vizsgálatot bevetni. Ez most lehet, hogy kellemetlen lesz, de kérem bocsásson meg nekem. Vegye le a fehérneműt. – mondta, miközben valami fém cuccok között keresgélt. Én felálltam, és reszketve toltam le magamról a fehérneműt, majd visszaültem a székre, összezárt lábakkal. Feltette a lábaimat a lábtartóra.
- Engedje el magát. – mondta, én pedig nehezen, de elengedtem magamat. Behunytam a szememet, és két ujját nyomta belém. Iszonyatosan kellemetlen volt. Másra koncentráltam, a karfát szorongattam.
- Meg is volt ez a vizsgálat. Minden rendben van. A méhe normál nagyságú, a petefészkei normálisan helyezkednek el. – mondta, majd elővett egy eszközt, amit kacsának hívtak. Óvatosan belém rakta, amitől összeszorítottam a szememet. Majd a kacsát szétnyitotta. Ekkor felszisszentem, és egy apró könnycsepp szökött ki a szememből. Éreztem, ahogy fülpiszkálóval belül „kotorászik”, majd becsukta a kacsát, és óvatosan kihúzta. Sajgott mindenem. Lefertőtlenített ott, majd megsimogatta a térdemet.
- A belső sebeidre kenj egy könnyed, hűsítő krémet. Felírom neked a receptet, és lelkileg pedig támogasson téged valaki. Ne aggódj, titoktartási kötelezettségünk van, mint bármely más orvosnak. Nem fog kiderülni a tragédia, drágám. Fél óra, és kiderül, hogy terhes vagy e. Sürgősségi vizsgálat volt. – mondta mosolyogva, majd a fülpiszkálót egy üvegcsébe tette. Én felvettem a fehérneműmet, és meghajlással megköszöntem. Visszaöltöztem, és kimentem. Daehyunra néztem, és könnybe lábadt a szemem. Leültem mellé. Átkarolta a vállamat, és magához húzott.
- Ne aggódj .. Még fél óra, és minden kiderül. – mondta csendesen. Ez a fél óra számomra szörnyű volt. Minden 5 percben az órámra néztem.
Kijött a nővérke sok-sok papírral, majd a nevemet mondtam. Kiugrott a szívem a helyéről, mikor a kezemben tartottam a leletet. Le kellett ülnöm. Szétnyitottam a papírt, és feketén-fehéren ott állt:
Megtermékenyült a petesejt …
Azonban a mosdókagylón csörögni kezdett a telefonom. Egy pillanatra, mintha megtört volna ez a láz. Daehyun szeme kipattant, majd óvatosan eltávolodott tőlem. A mosdókagyló felé pillantott, és én is. Észrevettem, hogy ki hív. Ki akartam ugrani a kádból, de rájöttem, hogy meztelen vagyok. Helyettem Daehyun vette fel a telefont.
- Igen? Igen, Daehyun vagyok. Jieun? Itt van nálam. Ez miért fontos? – én reszketve sóhajtottam. Ebből probléma lesz. Hatalmas probléma.
Miközben ezen agyaltam, Daehyun már le is tette a telefont, és csöndben kiment. Én aggódva néztem utána, de inkább kizártam magam körül a világot, és elbóbiskoltam a kádban. Azonban ez csak egy negyedórás bóbiskolás volt. Kiszálltam, megtörülköztem, és felöltöztem.
Lebaktattam a lépcsőn Daehyunt keresve. Éppen bejött a lakásba. Levette a cipőjét, és a kabátját gondosan a ruhaakasztóra tette. Én felültem a kanapé háttámlájára, és vártam, hogy megszólaljon. Azonban hiába. Csöndben elsétált mellettem. Teljesen Yongguk viselkedése volt.
- Mit akart Yongguk? – kérdeztem. Ő a konyhába ment szótlanul, én pedig követtem őt mint egy pincsi. Az ajtófélfának támaszkodva összefontam a karomat, és néztem, amit csinál. Éppen egy bögrébe töltött magának kávét, két cukrot tett bele, és tejszínt. Kevergette, közben kinyitotta az ablakot.
- Mit akart tőled? – kérdeztem ismét, de most merevebben. Ő a konyhapultnak támasztotta a csípőjét, és belekortyolt a kávéba. Rám nézett.
- Miféle furcsaságot? – kérdeztem.
- Mintha elkapná a düh, de visszafogná magát. Amolyan erőltetett hanglejtés. – mondta. Én sóhajtottam egy picit. A lábfejemet néztem. Bele se mertem gondolni, hogy mi lesz ebből …
Én kimentem a konyhából, és leültem a kanapéra. Azaz leszédültem a kanapéra. Ismét rosszul lettem. Hirtelen összefolyt minden előttem, és az a furcsa íz töményen összegyűlt a számban. Rohanni kezdtem a fürdőbe, mert tudtam, hogy ezt már nem tudom visszatartani. Ki is jött. Ez gyomorsav volt, mert semmit se ettem ma.
Térdeltem a wc előtt, és ismét elmerengtem. Próbáltam magamhoz kapni, próbáltam fókuszálni a szememmel. Ha elengedem a wc-t, biztos hogy térdelve is lefejelem a falat, oldalra dőlve.
Kiesett minden az emlékezetemből, semmire se emlékeztem. Daehyun hátsimogatása zökkentett ki mindenből.
- Minden rendben van? – kérdezte az eddig nem hallott, gondoskodó hangján. Én könnyes szemmel néztem rá, majd lehúztam a wc-t.
- Ettél ma? – kérdezte. Én nemlegesen ráztam a fejemet, ő pedig sóhajtva leült mellém.
- Akkor ezért voltál sápadt, mikor hazajöttem … Mondd csak, reggel hánytál? – kérdezte. Letablózott. Daehyun mindig olyan könnyen kitalálja a történteket … Az arcomból levette, hogy tényleg sikerült reggel rókáznom. A homlokomra tette a kezét, és sóhajtott. Felhúzott a földről, és hirtelen az alhasamra szorította a kezét. Én megijedtem, és hátrébb léptem.
- Ne aggódj, nem bántalak … - mondta. Beleakart kezdeni a mondandójába, de inkább elharapta. Nem akartam őt zaklatni. Azt akartam, hogy hagyjanak békén, de ő nem akadt le a témáról.
- Elviszlek valahova. – mondta, viszont nem tudtam ellenkezni. Ő a kocsiba pakolt, és elmentünk valahova. Egy orvosi intézmény előtt álltunk meg, ő pedig bevitt. Megcsapta az orromat a steril fertőtlenítő szag. Szúrta a hátamat a sok beteg nézése. Frusztrált a zöld, nyugtalanító falszín.
Daehyun leültetett a recepcióval szemben. Nem értettem, hogy miért hozott ide. A székek 6 sorban voltak, minden sorban 8 darab hófehér szék volt. A recepció közvetlen a bejárat bal oldalán volt található. Nézelődtem. Modern volt ez a kórház, mindenhol udvarias ápolónők, és csöndes betegek. Viszont Daehyun viselkedése aggasztott. A recepciónál ügyködött, majd hátra fordult, és odaintett. Én odasétáltam.
- Song Jieun, igaz? – kérdezte a recepciós nő. A nő öreg volt, szemüveges, és megvetően nézett rám. Én furán bólintottam.
- Hány éves? – kérdezte. A számítógépben írogatott valamit.
- 16… - mondtam halkan. A nő csak írt. A mellkasán lévő névtáblán kivettem, hogy Kim volt a vezetékneve.
- Nőgyógyászatra akar beutalót? – kérdezte hangosan. Ekkor mindenki rám pillantott, bennem pedig megállt az ütő. Óvatosan körbepillantottam, és szembetaláltam magamat a sok, megvető és kitagadó szempárral. Szégyelltem magamat.
- Igen, nemi erőszak miatt. – mondta halkan Daehyun, és átkarolta a vállamat. Ekkor a recepciós nő arcáról lefagyott a megvetés, és bólogatva írt. A nyomtató kidobta a beutalót, pecsétet nyomott rá, aláírta, és kiadta.
- Őszintén sajnálom, drága lelkem … - mondta halkan a nő, miközben megsimogatta az alkaromat. Gusztustalan.
Daehyun a vállamnál fogva kísért fel az emeletre. Balra fordultunk, szemészet. Ismét balra fordultunk, nőgyógyászat.
Rengetegen ültek a nőgyógyászatnál. Öregebb nők, fiatal, huszon-harminc éves
kismamák. Megvető pillantást vetettek rám. Leültünk a széksor szélére, én pedig
próbáltam magamat összehúzni. El akartam tűnni onnan.- Úgy hozol el ide, hogy nem is mondod el..? – kérdeztem nagyon halkan Daehyunt, azonban ő nyugtatólag megpaskolta a lábamat. Mindenki rám nézett. Hallottam, ahogy sutyorognak: „Mit keres itt ez a kislány?”, „Túl könnyűvérű.”, „Szajha.”
Vártunk. Majd kijött a nővérke.
- Song Jieun. – mondta, én pedig felálltam, és amint lehetett, gyorsan bementem. Daehyun kint maradt. Egy kis szobába léptem. Jobb oldalt egy ágy, és függöny.
- Legyen szíves levenni magáról a nadrágot. A fehérneműt majd bent fogja. – mondta. Én meg voltam szeppenve, nem tudtam, hogy mit csináljak, mi fog rám várni. De azt tettem, amit kértek. Miután odaadtam a beutalót a nővérkének, levettem a farmeromat, és bementem a nagyobb szobába. A számítógépnél ülve várt rám egy öreges, sovány, kedvesen mosolygó néni.
- Üljön le a vizsgálószékre, Jieun kisasszony. – mondta, én pedig szégyenlősen leültem. A nő írogatott a számítógépbe, majd felém fordult.
- A nevem Lee doktornő. Mi a panasza egy 16 éves lánynak? – kérdezte. Nekem mindent meg kellett mondanom.
- Egy hete volt, hogy erőszakosan vették el a szüzességemet, tehát megerőszakoltak … Igazándiból az egyik barátom hozott el ide, mert ma kétszer is hánytam, sápadt vagyok, remegek, és már három napja meg kellett volna jönnie a menstruációmnak. – mondtam nagyon halkan. Az orvos nem szólt semmit, hanem felállt, és felvett egy gumikesztyűt.
- Ez lesz az első nőgyógyászati vizsgálata, igaz? Semmi gond nincsen ezzel, már ideje lenne egy szokásos vizsgálatot bevetni. Ez most lehet, hogy kellemetlen lesz, de kérem bocsásson meg nekem. Vegye le a fehérneműt. – mondta, miközben valami fém cuccok között keresgélt. Én felálltam, és reszketve toltam le magamról a fehérneműt, majd visszaültem a székre, összezárt lábakkal. Feltette a lábaimat a lábtartóra.
- Engedje el magát. – mondta, én pedig nehezen, de elengedtem magamat. Behunytam a szememet, és két ujját nyomta belém. Iszonyatosan kellemetlen volt. Másra koncentráltam, a karfát szorongattam.
- Meg is volt ez a vizsgálat. Minden rendben van. A méhe normál nagyságú, a petefészkei normálisan helyezkednek el. – mondta, majd elővett egy eszközt, amit kacsának hívtak. Óvatosan belém rakta, amitől összeszorítottam a szememet. Majd a kacsát szétnyitotta. Ekkor felszisszentem, és egy apró könnycsepp szökött ki a szememből. Éreztem, ahogy fülpiszkálóval belül „kotorászik”, majd becsukta a kacsát, és óvatosan kihúzta. Sajgott mindenem. Lefertőtlenített ott, majd megsimogatta a térdemet.
- A belső sebeidre kenj egy könnyed, hűsítő krémet. Felírom neked a receptet, és lelkileg pedig támogasson téged valaki. Ne aggódj, titoktartási kötelezettségünk van, mint bármely más orvosnak. Nem fog kiderülni a tragédia, drágám. Fél óra, és kiderül, hogy terhes vagy e. Sürgősségi vizsgálat volt. – mondta mosolyogva, majd a fülpiszkálót egy üvegcsébe tette. Én felvettem a fehérneműmet, és meghajlással megköszöntem. Visszaöltöztem, és kimentem. Daehyunra néztem, és könnybe lábadt a szemem. Leültem mellé. Átkarolta a vállamat, és magához húzott.
- Ne aggódj .. Még fél óra, és minden kiderül. – mondta csendesen. Ez a fél óra számomra szörnyű volt. Minden 5 percben az órámra néztem.
Kijött a nővérke sok-sok papírral, majd a nevemet mondtam. Kiugrott a szívem a helyéről, mikor a kezemben tartottam a leletet. Le kellett ülnöm. Szétnyitottam a papírt, és feketén-fehéren ott állt:
Megtermékenyült a petesejt …
…
… A tegnapi nap kész katasztrófa volt. Semmit se szóltam,
csak a csokiban sírtam el magamat. Daehyun nem győzött nyugtatni. A tudat, hogy
egy idegen férfi gyereke van bennem … Összerombolta az életemet. Nem volt
szívem megölni, viszont undorodtam attól a kis lénytől, ami bennem van. Én
lefeküdtem aludni, ő pedig tanult az érettségijére. A reggelt szörnyen kezdtem.
Iszonyúan éreztem magamat, de most nem hagytam el magamat. Bevettem egy
fájdalomcsillapítót, felöltöztem egy fekete farmerba és fehér pólóba, majd
Daehyunnal mentem iskolába. Nem szóltam hozzá, ő pedig csak beszélt hozzám.
Mindenfélét mondott; időjárás, párkapcsolatok, sztárhírek. Csak hogy elkerüljem
a tudatot, hogy a csöndes, stréber Song Jieun terhes.
Az iskolában nem találkoztunk Yonggukkal, hiába kerestük.
Testnevelés órán együtt voltunk a fiúkkal. A tanár elküldött engem a szerárba két focilabdáért. Én csöndben mentem a szertárhoz. Halkan kinyitottam a zárt, és bementem. Azonban amit láttam, sokkolt. Yongguk a szivacson feküdt háttal, Hyosung pedig rajta … Lovagolt.
Elkerekedett a szemem, és mind a ketten hátrapillantottak, szintén ledöbbent arccal. Bennem hirtelen kitörtek az érzelmek. A kulcsot hozzájuk vágtam, és becsaptam az ajtót. Elindultam az öltöző felé, mindent felrúgva magam előtt. Daehyun szólt utánam, én pedig hátra néztem.
- Mi a baj?! – kérdezte.
- Nyisd ki azt a kurva ajtót! – üvöltöttem a folyosón, elcsukló hanggal. Daehyun kinyitotta az ajtót, majd szánalommal teli arccal nézte őket.
- Gusztustalanok vagytok… - köpött egyet eléjük, és becsapta az ajtót. Én addigra már az öltözőben felöltöztem, és összepakoltam. Kirontottam, és kimentem a folyosóra. Felemésztett a düh, a csalódás, a szomorúság.
Az iskolában nem találkoztunk Yonggukkal, hiába kerestük.
Testnevelés órán együtt voltunk a fiúkkal. A tanár elküldött engem a szerárba két focilabdáért. Én csöndben mentem a szertárhoz. Halkan kinyitottam a zárt, és bementem. Azonban amit láttam, sokkolt. Yongguk a szivacson feküdt háttal, Hyosung pedig rajta … Lovagolt.
Elkerekedett a szemem, és mind a ketten hátrapillantottak, szintén ledöbbent arccal. Bennem hirtelen kitörtek az érzelmek. A kulcsot hozzájuk vágtam, és becsaptam az ajtót. Elindultam az öltöző felé, mindent felrúgva magam előtt. Daehyun szólt utánam, én pedig hátra néztem.
- Mi a baj?! – kérdezte.
- Nyisd ki azt a kurva ajtót! – üvöltöttem a folyosón, elcsukló hanggal. Daehyun kinyitotta az ajtót, majd szánalommal teli arccal nézte őket.
- Gusztustalanok vagytok… - köpött egyet eléjük, és becsapta az ajtót. Én addigra már az öltözőben felöltöztem, és összepakoltam. Kirontottam, és kimentem a folyosóra. Felemésztett a düh, a csalódás, a szomorúság.
Ez most mi volt … ?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése