3. 장

Olyan mélyen beszélgettünk Yonggukkal. Elég sok mindent leszűrtem a beszédstílusából. Nehézkesen, de elengedte magát a társaságomban. Egy lány társaságában.  

- Nem igazán szoktam lányokkal beszélgetni. – mondta, miközben a székemen hintázott, és a telefonjának hátlapját birizgálta. Én törökülésben ültem az ágyamon, átöleltve a párnámat. Egy pillanatra felhúztam a szemöldökömet.
- Na ezt azért nem hiszem, Yongguk .. – mondtam. Ő egy pillanatra elmosolyodott. Próbálta álcázni a mosolyt, de nem sikerült neki. Megállt a hintázással, és az asztalomra tette a telefonját. Most már az ujját tördelte, nézegette, birizgálta. Frissen festett barna, oldalt felnyírt hajába túrt, és sóhajtott. Apró, huncut mosolyt leltem felfedezni az arcán.
- A bulikkal más a helyzet. Egyszer 16 éves az ember. Ki kell használni. – mosolygott. Én sóhajtottam picit, és oldalra dőltem az ágyamon. Ekkor halk kopogást lehetett hallani az ajtón, és Seohyun mama benyitott. Kezében egy tálca, rajta egy kancsóban narancslé, és két pohár. A tálcán még volt egy tál sütemény.
- Nem akartam megzavarni a beszélgetést, de hoztam nektek nasit. Emellett Jieun, itt az esti gyógyszered. A süti mellé vedd be, mert nagyon fontos! – anyáskodó hangon szólt rám, pillantása mögött látható volt a gyenge vigyor. Vajon mire gondolhatott..?
Mindenesetre, én bólintottam, miközben ő letette az asztalra a tálcát. Pár másodpercig nem szóltunk egymáshoz Yonggukhoz.
- Nem jössz el a legközelebbi buliba? – nézett rám. Egy pillanatra meglepődtem.
- Buli? – kérdeztem.
- Igen. A Gangnam negyedben lesz egy buli, ahova én VIP tag vagyok, vagy mi .. Most szombaton lesz. Bevihetlek magammal, ha gondolod. – mondta. Én nem tudtam, hogy mit mondjak hirtelen. Dél-Koreában a Gangnam negyed a leggazdagabb negyed, tele csúcsgazdak férfiakkal, luxusprostikkal, és sok adakozóval.
- De neked nem ciki, ha egy magamfajtával mutatkozol..? – kérdeztem nagyon halkan. Ő csak mosolygott, miközben ismét hintázni kezdett. Rám nézett, majd felállt.
- Egyél, és menj fürdeni. Ja, és holnap előbb menj iskolába mint én. Nem akarok veled mutatkozni. – mondta, hirtelen közömbös hangon, és a szokásos merev, fapofa pillantásával. Köpni-nyelni nem tudtam. Megijedtem.
Becsukta az ajtót, és hirtelen szürke lett a szoba számomra. Olyan fura érzés, hogy egyről a kettőre hirtelen egyedül leszek, és nincs a közelemben egy hús-vér ember.
Lassan felálltam, és az ablakhoz sétáltam. A kilátás elképesztően gyönyörű volt. Kitártam az ablakot, az esti szél pedig kellemes, könnyed levegőt fújt be az ablakon, a függönyöket a plafonig repítve. Mélyen belélegeztem az esti harmatot, és az ablakpárkányra támaszkodtam, aztán pedig könyökre ereszkedtem. Mélyen elgondolkodtam az esti égbolton merengve, hogy vajon mivel tudnám ezt az egészet meghálálni nekik ... Itt élhetek, kapok meleg ételt, ruhát, tető van a fejem felett, és pénzért takaríthatok .. Bangék csodálatosak.

Seohyun mama szavait megfogadtam; a sütemény mellé megettem a gyógyszert, majd elmentem lezuhanyozni. A fürdőszoba márványból készült, és patyola tiszta volt. A plafonon elhelyezkedő beépített fények megcsillogtatták a márványt, a fürdőkádat. Én, holmi halandó beléptem erre a területre … Elkápráztató.
A fürdő is fantasztikus volt. Könnyűnek éreztem magamat utána. Talán a pezsgőfürdő része miatt…
Amint lefeküdtem a puha ágyra, nem ragadt álom a szememre. Éreztem a szobában még Yongguk illatát. Azonban erőt vettem magamon, és lehunytam a szemhéjamat. Fél órás szenvedés után, mikor már félálomba merültem, nagyon halk gitározást hallottam. Hirtelen felpattant a szemem, és a digitális órára néztem. 23 óra 47 perc.
Lassan felültem az ágyon, és kicsoszogtam a sötét folyosóra. A hang után indultam, mint a vak. A folyosó végére érve, résnyire nyitva volt az ajtó, én pedig bekukucskáltam.
Az asztalnál Yongguk ült, kezében gitár, és az asztalon sok-sok kotta.  Csak az asztali lámpa volt égve hagyva, megvilágítva a fiú kíváncsi, érdeklődő arcát.

Én halkan benyitottam, ő pedig nem figyelt. Mellé sétáltam, és az asztalról elvettem egy kottát. Megijedt. Ugrott egyet, és hirtelen felnézett rám. Én két kezemben tartottam a kottát, és picit meglepett fejet vágtam. Kikapta a kezemből a lapot, és felszólt.
- Ya! Neked nem aludni kéne?! Meg mit jössz be kopogás nélkül a szobámba?! – leüvöltött, én pedig elmosolyodtam.
- Kottákat, dalszövegeket írsz. Gitározol … Vonz téged a szórakoztatóipar? – kérdeztem, és rápillantottam. Azonnal elnézett rólam.
- Ez nem szórakoztatóipar .. Ez csak egy érdeklődési kör. Semmi közöd  hozzá. – mondta makacsul, és elcsöndesült. Én arrébb söpörtem a kottákat, és felültem az asztalára. Találomra kivettem a papírdomb közepéből egy kottát, és elolvastam a hangjegyeket, majd énekelni kezdtem.
… A dal után Yongguk szeme-szája tátva maradt, én pedig pislogva meredtem rá.
- Nagyon szép hangod van .. Miért nem hallottam én eddig?! – kíváncsian emelte fel a hangját. Szeme pillantásából kicsiny érdeklődést mutatott felém.
- Mert nem érdeklődsz a magamfajta, szegény családból származó lányokhoz. – mondtam, közömbösen. Megvakarta a tarkóját, és kellemetlenül sóhajtott. Nem szólt semmit.
- Te énekelsz? – kérdeztem tőle hirtelen. Megrázta a fejét, majd lehúzta a pulcsi cipzárját.
- Nem. Rappelek. Az én hangomhoz nem illik az éneklés. – mondta.
- Ki tudja? A te hangod hasonló az alt-hoz. Tudod, vannak azok a férfiak, akik kórusban énekelnek, hárman. Egy magas, közepes és mély hangú „banda”. Simán elképzelnélek benne téged. – mosolyogtam, ő pedig legyintett. Szeme hirtelen mást fejezett ki:
Magányt.